Bemutatkozás, életfilozófia és szemléletmód
Markovics Kata
asztro-numerológus
Az integrált szemléletű életfilozófia szerint, nincs jó vagy rossz, csak különböző helyzetek, amelyek mind a békés, kiegyensúlyozott élet felé vezetnek minket. A különbség csupán abban rejlik, hogyan tudjuk megélni ezeket a tapasztalatszerzéseket. Ez a filozófia összekapcsolja a tudást a szemlélettel, az értelmezést a megvalósítással, az elméletet a gyakorlattal. Mindebből adódóan minden tapasztalat lehetőség arra, hogy tudatosan alakítsuk az életünket.
Háromszor éltem meg mélypontot, veszteségek és pszichés válságok hatása vezetett oda, hogy újra értékeljem az életemet. A harmadik válság megélése után felmerült bennem a kérdés, hogy mi az élet értelme valójában?

Úgy éreztem, hogy az ember sokszor éli a mindennapokat, célokat valósít meg, miközben éppen a lényeg veszik el – a kapcsolat önmagunkkal és azzal, ami túlmutat rajtunk. Ebből kifolyólag az élet időről időre felébreszt bennünket az illúzióból, hogy szembesüljünk a valósággal.
Ezután egy spontán tisztulási folyamat indult el, amely idővel testi és lelki szinten is érzékelhetővé vált. Mindez megerősített abban az elhatározásban, hogy másként szeretnék élni – tisztábban, tudatosabban, önazonosabban. Elkezdtem foglalkozni a pszichológiával, a személyiségzavarokkal és az ego működésével, hogy megértsem, mi irányítja a döntéseinket és a reakcióinkat. A belső fejlődést a meditáció, az elengedés és a megbocsátás gyakorlása támogatta.
Majd a Tiszta Forrás Parapszichológiai és Természetgyógyászati Intézetben, Griga Zsuzsannától Transzcendentális karmaasztrológiát tanultam, Eschwigné Varga Zsuzsannától pedig Atlantiszi számmisztikát. Mindezt elsősorban az önismeretre fordítottam. A folyamatban kialakult módszer segít abban, hogy meglássuk az élethelyzetek mögött meghúzódó mintázatokat és összefüggéseket – azokat is, amelyek elsőre rejtve maradnak. Ezek a minták érzelmi, a pszichés és a testi szinten egyaránt megnyilvánulnak.
Az önismereti folyamat természetes módon alakult át hivatássá. Asztro-numerológus végzettséggel, önismereti és párkapcsolati elemzések, konzultációk, valamint csoportos, interaktív kurzusok érhetőek el a szolgáltatások között. A tanultak, a tapasztalatok és a folyamat során szerzett felismerések alakították ki a látásmódot, életfilozófiát az integrált szemléletet. Melyről részletesebben az Integrált szemléletű tudatosság alapelvei oldalon olvasható információ.